1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
2Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
4Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
5Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
6Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
7Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?
8Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
9Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!
10Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
12Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
13Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
14Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!
15Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.
16Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.
17Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
19A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.
20Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
21Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.
22Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.
23Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
24Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.
25Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz. Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült. Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.